Idén februárban született meg a kislányom.  Most múlt fél éves és a napokban arra jutottam, hogy ki kell írnom magamból a gondolataimat, még akkor is, ha senki nem fogja elolvasni. Igazából a velünk megtörtént dolgokról fogok elmélkedni. Illetve a kreatív énem is felszínre tört mióta itthon vagyok, és nagyon ráérek. Szóval ezzel kapcsolatos bejegyzések is lesznek.

Magamról pár szóban, 31 éves vagyok, van egy szuper férjem és egy még szuperebb, gyönyörű 6 hónapos kislányom. Jelenleg GYED-en vagyok vele, egyébként pénzügyi területen dolgozom. Szeretem a munkámat, néha hiányzik is egy kis pörgés, de csak nagyon ritkán.

Imádok itthon lenni vele. Annyira jó látni, ahogy napról napra változik, fejlődik, mindig valami újat tanul, valami újat csinál. Nem győzöm fényképezni, hogy megörökítsek minden momentumot. Rá kell jönnöm, hogy ez esélytelen, hogy minden egyes percet, élményt megőrizzek az utókor számára, de azért rajta vagyok. Ezzel biztosan mindenki így van, hiszen annyira gyorsan repül az idő.

Amikor még nem volt gyerekem, mindig azt hallgattam, hogy úgy eltelik az idő, észre sem veszed és felnőnek, stb. Akkor azt gondoltam, miről beszélnek, hát az idő, nem telhet gyorsabban, ha az embernek gyereke van. Telhet... és telik is, méghozzá villám sebességgel száguld, néha tényleg jó lenne megállítani, és jobban kiélvezni minden egyes percet. Én például szívesen visszamennék az első hónapokba, és a mostani tudással, és tapasztalatokkal újra átélném őket. Akkor ugyanis a túlélésre játszottam, a sok "nemalvás", a sok agyalás azon, hogy vajon most mi baja, most miért sír, valamit nem jól csinálok kérdések mellett, nem volt idő megélni milyen is az, amikor egy új pici emberke elkezd kinyílni a világ felé. 

Az időutazás helyett egyelőre maradnak az emlékek, a fényképek, a kreatívkodás és az írás, mint újdonság...